Orbánt is megidézték a leégett menekülttábor kapcsán

A néhány napja teljesen leégett, a görög Leszbosz szigetén található Moria menekülttáborról vitáztak az EP-képviselők csütörtökön. A tábort eredetileg 2500 főre tervezték, de volt olyan időszak, amikor tízszer ennyien lakták rendkívül rossz körülmények között. Múlt héten már “csak” 12.600 migráns volt a területén, akik közül egyébként kétezren már a menekültstátuszt is megkapták, azonban nem volt hova elszállítani őket.

Az égő Moria menekülttábor. Fellángolt a migráns-vita (Fotó: Amnesty International)

A tűzvész után 12 tagállam – közöttük Magyarország – ajánlott fel azonnal segítséget, jelenleg mintegy 5000 ember számára kell fedelet biztosítani. Ennek érdekében egy új, átmeneti sátortábort építenek. Ylva Johansson belügyi biztos a képviselőknek elmondta, hogy tavaly év végén még 50 ezren éltek hasonló menekülttáborokban Európában, most a sikeres áthelyezéseknek köszönhetően csak ennek a fele. Beszélt arról, hogy a moriai táborban élő kísérő nélküli és a beteg gyermekeknek új lehetőséget kíván nyújtani az EU. Ennek jegyében az elmúlt egy hétben 400 gyereket helyeztek el európai családoknál.

A migránsok kétharmadát vissza kell fordítani

A biztos szólt arról is, hogy jelenleg évente körülbelül 140 ezer ember érkezik illegális módon Európába. 2015-ben azonban 2 millió ember lépte át az Unió határait, a legtöbben Szíriából érkeztek. Akkor a kérelmezők 90 százaléka menekültstátuszt kapott, most a migránsok kétharmada nem jogosult erre, vagyis őket vissza kell küldeni származási országukban. Az Európai Bizottság jövő héten mutatja be új menekültügyi és migrációs paktumát, amelyről néhány részletet már megosztott évértékelő beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Az EP-képviselők közül sokan nincsenek kibékülve a menekülttáborokkal, bár nem mindenkinek ugyanaz a problémája. A holland liberális Sophie in’t Veldt szerint a menekülttáborokon nem javítani kell, hanem meg kell őket szüntetni.

“Európában nem zárunk embereket táborokba”

– tette hozzá. Emmanouil Fragkos, a Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjának tagja szerint azért nem kellenek táborok, mert le kell zárni a határokat, az itt lévő embereket pedig vissza kell küldeni Törökországba.

“Az európaiak azért fizetik az adót, hogy megvédjék őket”

– mondta a képviselő. A vitára jellemző, hogy amikor egy-két politikus arról beszélt, hogy a Moria tábort migráns fiatalok gyújtották fel, akkor egy svéd baloldali képviselő gyűlöletbeszéd miatt eljárást kezdeményezett az ülést levezető elnöknél.

Kísérő nélküli, menekült gyerekeket kísérnek a repülőgéphez Görögországban, akiket új családjuk vár. Úton Európába (Fotó: Európai Bizottság)

Európa szégyene, koncentrációs tábor, szervezett bűnözés

A magyar származású holland szociáldemokrata Kati Piri azt mondta, hogy Moria Európa szégyene és kollektív erkölcsi kudarca. Kijelentette, hogy miközben a tagállamok a görög szigetekre tolták a felelősséget, a görög hatóságok sem voltak képesek megbirkózni a feladattal, holott 2,6 milliárd eurós támogatást kaptak. De nem tudtak normális körülményeket teremteni a táborokban és illegálisan fordítottak vissza embereket Törökország felé. Piri képviselő szerint a megoldás evakuáció és relokáció.

Lefterisz Nikolau-Alavanosz független görög EP-képviselő azt mondta, hogy amit itt látunk az szervezett bűnözés, azért menekültek el az emberek, mert az EU és a NATO beavatkozott hazájukban. Ezután koncentrációs táborokat hoztak létre, ahol iszonyatos szenvedések közepette élnek az emberek. Ő is úgy véli, hogy be kell zárni Moriát, de megfelelő protokoll és emberséges befogadóállomások kellenek, mert meg kell védeni ezeket az embereket.

A néppárti holland Jeroen Lenaers szerint hatékony európai bevándorláspolitikára van szükség, aminek része, hogy ezek az emberek ne vállaljanak ilyen veszélyes utakat. Hozzátette, nagyon fontos az igazi menekültek védelme, de kell egy hatékony visszaküldési rendszer is.

“Büszkének kell lenni arra, hogy az európai népesség a valóban rászorulókat meg akarja védeni”

– jelentette ki. Egészen más véleményen volt a Függetlenség és Demokrácia csoport szónoka. Bernhard Zimniok arról beszélt, hogy

“a moralisták azt követelik, hogy a gyújtogató migránsokat fogadjuk be. Szerintem ez nem fenntartható, ez öngyilkosság.”

A politikus szerint az újabb migrációs csomag csak legalizálja az illegális bevándorlást és von der Leyen és társai Európa sírásóiként vonulnak be a történelembe.

Orbán Viktor is előkerült

Nem lenne igazi a migrációs vita, ha nem került volna szóba a magyar miniszterelnök. Eva Kaili görög szociáldemokrata politikus azt mondta, fontos, hogy a szolidaritás terhét megosszák egymással a tagállamok és “a gazdasági súlyunkat is érzékeltessük”, ha egy tagállam nem vesz részt ebben. Kaili örömmel nyugtázta, hogy Ursula von der Leyen kiállt emellett, majd hozzátette:

“Van itt még egy ellentmondás, hiszen a Néppárton belül olyan megközelítéssel is találkozunk, mint Orbán miniszterelnöké.”

Barry Andrews liberális képviselő is azt rótta fel Angela Merkel német kancellárnak és az Európai Néppártnak, hogy folyamatosan tolerálják Orbánt, de “itt az idő, hogy világossá tegyük, milyen értékeket képviselünk, miért állunk ki.”

Záróbeszédében Ylva Johansson kifejtette, hogy a szolidaritás nem lehet ad hoc, a kötelező szolidaritás része lesz a migrációs paktumnak.

“Minden bevándorlónak joga van az emberi méltósághoz és ezt megfelelően kell védeni”

– mondta a biztos. A vitában magyar felszólaló nem volt, de a legtöbben azt hiányolták, hogy a soros német elnökség sem képviseltette magát.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !