Az Európai Parlament hatékonyabb jogállamisági intézkedéseket akar (Frissítés: a Fidesz szerint ez zsarolás)

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) elfogadta azt a javaslatot, amely az uniós jogállamisági mechanizmusok összehangolására vonatkozik. A dokumentumról az Európai Parlament plenáris ülése is szavaz majd, a cél pedig az, hogy egyfajta megállapodás, közös munkaterv szülessen az uniós intézmények, a Parlament, a Bizottság és a tagállamokat tömörítő Tanács között a különböző jogállamiságot ellenőrző folyamatok összehangolásáról.

Az uniós jognak asztala. Odacsap ahova köll? (Fotó: Európai Parlament)

A javaslatban többek között az olvasható, hogy “az előző évtizedben több tagállamban is ádáz módon támadták az uniós értékeket és a nemzetközi összehasonlítások és a Parlament állásfoglalásai a demokrácia jelentős hanyatlásáról tanúskodnak, különösen Magyarországon és Lengyelországban”. (A témáról korábban rendezett bizottsági vitáról itt olvashatnak.) A nagy többséggel (51 igen, 14 nem és 1 tartózkodás) elfogadott előterjesztés rögzíti, hogy az EU strukturálisan nincs megfelelően felkészülve arra az esetre, ha egy tagállamban hanyatlásnak indulna a jogállamiság. Eközben azonban az „alapértékeinek példátlan és fokozódó válságával kell szembenéznie”. A szöveg megismétli a képviselők aggodalmát

„az autokratikus és illiberális tendenciák felemelkedése és meggyökerezése”

miatt, amelyet a COVID-19, a korrupció, a dezinformáció és az állam megszállása több országban tovább súlyosbított.

“Az Európai Parlament hatékonyabb jogállamisági intézkedéseket akar (Frissítés: a Fidesz szerint ez zsarolás)” bővebben

A cigányellenesség megszüntetése az EP célja

Nagy többséggel (52 szavazattal 9 ellenében, 5 tartózkodás mellett) fogadta el az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) a nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtásáról szóló jelentést. Az EP-képviselők felszólítják az Európai Bizottságot, hogy javasoljon egy európai jogszabályt, ami erősítheti a társadalmi befogadást.

Illegális roma tábor Franciaországban. Cél a kirekesztettség megszüntetése (Fotó: Európai Parlament)

A parlamenti bizottság álláspontja szerint kötelező célkitűzéseket kell megfogalmazni az uniós országoknak, hogy előmozdítsák a társadalmi befogadást. Azt is kimondták, hogy kártalanítani kellene azokat, akik kényszersterilizálást szenvedtek el. Be kell fejezni a roma diákok iskolai szegregációját, és felhívják a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány súlyosbítja a diszkriminációt és a marginalizálódást.

“A cigányellenesség megszüntetése az EP célja” bővebben

Gyorshír: A szelektív határzár miatt az Európai Bizottság a magyar kormányhoz fordult

Orbán Viktor a bledi stratégiai fórumon. Három ország kapott kivételt. (Fotó: MTI)

A szeptember elsejétől érvényes magyar határzár miatt küldött levelet két uniós biztos a magyar kormánynak – jelentették be az Európai Bizottság szokásos déli sajtótájékoztatója legelején. Ylva Johansson belügyi és Didier Reyners igazságügyi biztos aggodalmát fejezte ki a magyar döntés miatt. Felhívták a magyar kormány figyelmét a schengeni térség integritásának fontosságára és arra, hogy az uniós szabályok értelmében a határokon bevezetett korlátozó intézkedéseket megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni. Az egyik ilyen diszkrimináció lehet, ha valaki nemzetisége vagy állampolgársága miatt szenved hátrányt egy tagállami döntés nyomán. Márpedig azzal, hogy Magyarország először csak a cseh, néhány órával később pedig a szlovák és a lengyel polgároknak is – feltételekkel – megengedte a belépést, állampolgárságtól tette függővé az unión belüli szabad mozgást, más szóval, állampolgárság alapján fosztotta meg ettől 23 másik ország polgárát. Az Európai Bizottság ilyen esetekben mérlegeli az ügy körülményeit, felveszi a kapcsolatot az érintett állam hatóságaival, és ha úgy dönt, kötelezettségszegési eljárást is indíthat.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !